volt szemét, nincs szemét

Éljen a szemét, vesszen a szemét!
A király összehívatta udvara népét, és bejelentette nagyratörő terveit.
- Kedves híveim, imádott királyném, egyetlen örökösöm, és szeretett birodalmam! Örülök,
hogy szépen haladunk a szemetelésben, ezért úgy döntöttem, hogy Szemétországnak
terjeszkednie kell! Nem elég, ha szemét van a palotában, az udvarban, még jobban kell
szemetelni a környező birtokokon, falvakban, és városokban is. Sőt vigyük a hírt határainkon
túlra is! Legyen szemét az egész világon!
- Ez az! – kiáltott fel a királyné. – Végre történik már valami. Nem bírom ezt az állandó
unalmat.
- A fiamnak, mint a trón várományosának követendő példával kell előjárnia, hiszen egyszer
övé lesz az ország. Nem is egy országot, hanem egy világot, egy szeméttel teli csodás világot
szeretnék örökül hagyni. - Majd egy jó nagy üveget a falhoz vágott befejezésképpen. Az hangos
csörömpöléssel, és egy hosszú vöröslő borfolyammal festette meg a szőnyeget. Limlom
lelkesedése határtalan volt.
A királyfi hirtelen ötlettől vezérelve kifordította zsebeit, és annak tartalmát a földre szórta
ünnepélyesen. Dübörgő taps tört fel a tömegből. A király büszkén tekintett a fiára.
- Helyes, csak így tovább! Járj elől jó példával!
Tündérföld csendjét hangos zihálás, segítségkérő kiáltás verte fel.
- Engedjetek már be ti ostoba őrök! – mondta kifulladva Mia tündér. - Nagyon fontos
híreket hoztam.
Az őrök nagy nehezen beengedték, majd a királynő értesítésére indultak.
- Mi történt? – kérdezte ijedten a királynő.
- Szemétországban mozgolódás van. A király óriási bejelentést tett. Terjeszkedni akar, sőt
világuralomra törni.
- Micsoda? Jaj nekünk! Hogy nekünk pont egy ilyen szomszédország jutott! – sóhajtott a
királynő. - Valamit ki kell találnunk! Tündérföld területét, a vizek tisztaságát, mezőink virágzását
nem adjuk!
- Nem bizony – helyeselt mindenki a tündértanácsból.
- Pedig valamikor, milyen jó kapcsolatot ápoltunk velük.- hallatszott a sarokból egy nagyon
rekedtes hang. -Törzúz már kiskorában is imádott törni-zúzni, de amióta feleségül vette
Limlomot elszabadult a pokol. Limlom már kislányként sem pakolt el maga után semmit.
Mindent elhagyott, szétszórt, szétrugdosott. Törzúz pedig a szerelemtől elvakulva Limlom
minden kívánságát leste. Egyre több mindent hagytak szanaszét, a szolgák pedig már nem bírták
a folytonos rendrakást. Sőt később meg is tiltották nekik, hogy bármit arrébb tegyenek, vagy
feltakarítsanak. Törzúz, és Limlom csodás, szeméttel teli világot álmodott maguknak, sőt az
országuknak. Próbáltunk beszélni velük, figyelmeztetni őket a veszélyekre, de hasztalan, nem
tágítottak terveikből, és egy idő után már követeinket sem fogadták. – fejezte be az emlékezést
az idős tündér.
Tanácskozás után a királynő utasította a hírhozó Mia tündért, hogy azonnal induljon
Szemétországba, és jusson be észrevétlenül a palotába. Amint bármilyen új hírt hall azonnal
küldjön üzenetet.
- Apropó-fordult vissza a királyné. – Mi a helyzet Pollen királyfi álmaival? Ugye továbbra is
szállítjuk a tiszta vizű folyókról, a friss levegőről, az érintetlen csodástermészetről szóló álmokat?
Hirtelen csend támadt. Az álomtündér ledermedt, a tanácstagok tanácstalanul néztek
egymásra, aztán a királynéra.

- Nem megmondtam, hogy ez az egyik legfontosabb küldetésünk? A királyt meg a
királynét már elvesztettük. Ők már csak a szemétben tudnak gondolkodni, de a királyfi még
fordíthatna a királyság sorsán.
Az ezt követő dermesztő csendet egy halk kis papírzörgés verte fel, majd egy alig hallható
bátortalan köhécselés.
- Fenséges királynő, Álmos tündér más szolgálatra lett átvezényelve.
- De ki írta ezt alá? - emelte fel a hangját a királynő.
- Éppen fensége, pont 9 évvel ezelőtt virágzó pünkösd havának 10-e napján.
Az álomtündér kiengedte a bennrekedt levegőt, és várta a folytatást.
- Akkor most megparancsolom, hogy térjen vissza a királyfi álmaihoz, és gőzerővel kezdje
meg az álommunkát, hátha még segíthetünk.
Szemétország királya egyre türelmetlenebb volt.
- Nem jó, nem jó! Nem elég! Még több szemetet! Szemetet mindenhová! Mi lesz így az
álmommal? - rúgott egy hatalmasat az egyik tornyosuló halomba. - Hogy leszünk így
világhatalom?
A királyfi a szolgák segítségével nekilátott, hogy apja környezetét még jobban szemétheggyé
változtassa. Amikor másnap a király felébredt, és bele akart bújni királyi papucsába, mindenféle
szemétbe ütközött. Először dühös lett, mert ugye fázott a királyi lába, de aztán ahogy
körbenézett, óriási öröm fogta el, és dagadozó büszkeség, hogy lám a fia, a királyfi méltó lett a
feladathoz. Az ebédlőhöz vezető utat el sem lehetett volna téveszteni, mert a konyháról kikerülő
rengeteg krumplihéj, és rothadó zöldségek szegélyezték az útját. Úgy érezte magát, mintha
vörös szőnyegen lépkedne, egészen addig míg egy óriási csúszott az egyik kupacon. A szolgák
riadtan rohantak segítségére, de őfelsége felállt, nevetett egyet, és nyugodtan közölte, hogy
Szemétországnak vannak nehézségei, de büszkén kell viselni.
Később újabb szemetek érkeztek, és mind ott éktelenkedtek a királyi ház folyosóin, termeiben.
A király egyre elégedettebb lett, a királyfi pedig egyre kedvetlenebb. Nem értette, hogy mi
történik. Miért álmodik egyre gyakrabban virágokkal teli mezőkről, friss vizű patakokról... Álmai
napról napra egyre tisztábbak lettek, és a szeméttel teli palota egyre kiábrándítóbb lett. A
lelkesedése, hogy halmozza a szemetet egyre jobban hanyatlott, de apjának nem mert
beszámolni érzéseiről.
Az egyik reggel a király behívatta Pollen királyfit, és megkérdezte: - Hogy áll az ország? Bővelkedik
már szemétben?
- Ó, igen fenséges királyom, nagy erőkkel dolgozunk rajta- füllentette a királyfi.
- Ezt akartam hallani, és miután itt már kigyönyörködtem magam, – mutatott körbe a
szemétdombon - úgy döntöttünk a fenséges királynéval, hogy látogatást teszünk az északi
határterületen. Látni akarjuk a fejleményeket, és az emberek örömét, hogy halmozhatják a
szemetet.
A királyfi rettenetesen megijedt, mert ugye az még viszonylagos tisztaságban tündökölt.
- Nehogy az utazás kifárassza kedves királyi édesapám. Meg hát ugye az útviszonyok sem
éppen kedvezőek. Tudja az a sok szemét! A hintók kerekei ki ne törjenek!
- Hát erre nem gondoltam valóban, és hintó nélkül egy lépést sem teszek.
- Nem szívesen mondom, de arra gondoltam, hogy legalább az utakat meg kellene egy
kicsit tisztítani, hogy járhatóak legyenek. De az ugye beletelik legalább 2 napba.

A király rettentően gyötrődött. Indult is volna, hiszen megígérte az utazást Limlom királynénak,
meg nem is hagyhatta, hogy kitörjön a hintó kereke. Az utak tisztításának tervétől viszont a hideg
is kirázta. Aztán úgy döntött, hogy ad a királyfinak 1 teljes napot, egy perccel sem többet.
A királyfi nagyon megrémült, hogy ennyi idő alatt mit tud tenni. Hirtelen iszonyatos fáradtságot
érzett, lecsukódtak a szemei, és álmában megjelent a tündér. Elmesélte neki az apja akaratát,
majd még mélyebb álomba merült.
Álmoska, a tündéri tanács segítségével egy tervet készített elő.
A királyfi boldogan ébredt álmából, és azonnal összehívatta a legbizalmasabb szolgálókat.
Nekiindultak, hogy a környező birtokokról begyűjtsék a szemetet. Volt ott minden: üres műanyag
dobozok tömkelege, konyhai hulladékok, megunt játékok, rozsdás fémlapok.
- Mi lesz, ha a király, nagyobb területet akar bejárni, mit csináljunk? - motyogta magában
a királyfi.
Egy halk hangocska válaszolt. - Az út végére borítsátok a legtöbb szemetet, hogy azon bizony
nemhogy egy hintó átférjen, de még csak gyalogosan se tudjon senki átjutni rajta.
Így is lett. Egy akkora torlaszt építettek, hogy azon még pipiskedve sem látott át senki.
Másnap reggel a király felöltötte legpompázatosabb ruháját, és a királynéval az oldalán elindult
a hintó felé Már maga a hintóhoz jutás is nehézkes volt. Hiába próbálták arrébb görgetni a
szemetet fenséges lábaik elől, hol egy-egy üveg gurult vissza, hol meg-megcsúszkáltak a síkos
kövezeten. Kisebb bukdácsolások után beszálltak a hintóba, és végre elindultak. A király szeme
megtelt könnyel amikor véginézett az úton, ahol mindenhol szeméthegyek tornyosultak.
- Ez igen! Látod kedves feleségem, milyen örömet szerzett nekünk a fiúnk? Ha így halad
gyönyörű Szemétországot örököl!
A királyné bőszen bólogatott. - Nemcsak országot, hanem gondtalan, és boldog alattvalókat,
akiknek sosem kell elpakolniuk maguk után.
- Valóra vált az álom! Mindenhol szemét vesz körbe. Csodálatos! Még több szemetet
akarok látni! Több szemét, nagyobb ország, nagyobb hatalom! – kiáltotta a király. Csak kár, hogy
nem találkoztunk az alattvalóinkkal. Biztos a szemétdombok mögött éljeneznek nekünk.
A királyné azonban már nem volt annyira lelkes, mert a szemétből áradó bűz bizony egyre
jobban facsarta az orrát. Szeretett volna visszafordulni, de a király mindenáron tovább akart
menni.
- Fenséges királyi apámuram, idáig sikerült csak megtisztítanunk az utat. – mutatott a
torlaszra.
Törzúz saját kezűleg próbálta lebontani, aztán mivel nem sikerült meg akarta mászni. Végül
feladta, és belátta, hogy innen bizony csak visszafelé tudnak menni. Amikor megérkeztek a
kastélyba, újdonsült lakók köszöntötték őket. A királyné hatalmas sikolyokkal konstatálta, hogy
egércsaládok százai rohangáltak őrült tempóban fel-alá. Ijedten ugrott a király karjaiba, aki
nyugtatgatta.
- Drága feleségem, láthatja, hogy nem könnyű a királyság élete, hatalmas áldozatokat kell
hoznunk, hogy szemétország tündökölni tudjon.
A királynő már nem volta annyira lelkes, azonnal bezárkózott a szobájába. Teltek a hetek, és a
királyné egyre többet tartózkodott ott, mert rettenetesen félt az egyre szaporodó egerektől. A
palotában egyre kevesebb volt az élet, és egyre több a szemét. A szolgák egy része
megbetegedett, a másik része pedig egyik napról a másikra elmenekült valamilyen érthetetlen
okból. Fény már alig szűrődött be a koszos ablakokon, és az egykor hatalmas báltermeket sem
lehetett már megközelíteni. Bár látogató sem akadt az utóbbi időkben.
A király ennek ellenére tovább szövögette nagyratörő terveit. Bejelentette, hogy még többet
akar látni a birodalmából. Kíváncsi a patakok, folyók vízére, az erdőkre, és igen régen volt már

vadászni is. Volt ijedtség, hogy most mi legyen. A királyfi álmában megint beszélgetésbe kezdett
a tündérrel. Kisvártatva meg is született az új fondorlatos terv.
- Drága édesapám kezd fogyni a szemét.
- Micsodaaa? – hüledezett a király. - Hogy hogy fogy? Az nem lehet! A szemét a
birodalmunk legfőbb építőköve.
- Van nekem egy ötletem. Gyártsunk szemetet, hogy sose fogyjunk ki belőle!
- Ez micsoda fantasztikus javaslat! – kiáltott a király. – Gyártsunk! De hogyan is?
- Óriási hálókra lesz szükségünk, meg lepedőkre.
- Úgy bizony- helyeselt a király. - De miért is?
- Azokat dobjuk a folyókba, hogy jól elakadjon a szemét. A lepedőket meg szétszaggatjuk,
és mindenhová juttatunk belőle.
A király bólogatott a tervre.
- Mindjárt el is rendelem, hogy holnaptól, nem is, mától mindenki hálótszőjön, és lepedők
készüljenek.
Amikor elkészültek, a tündérek fogták az óriási lepedőket, és ezekbe csomagolták az északi
határvidék tengernyi szemetét, majd a sarkainál fogva jó szorosan összecsomózták. Az
összegyűjtött szemét pedig odavándorolt, ahová a király a következő utazását tervezte. A
lepedőket kihajtogatták, a hálót a vízbe eresztették, és azt töltötték meg műanyag palackokkal,
üvegekkel, fémdobozokkal, és deszkákkal. A látogatás végeztével így majd egyszerre ki lehet
emelni a szemetet. Habár a vízügyi és mezei tündérek hevesen tiltakoztak a terv ellen, egyelőre
jobb ötlet nem jutott az eszükbe, minthogy egy nagyon kiábrándító képet fessenek a király
számára.
A tündérek egyesével megkérték a madarakat, és az állatokat, hogy rövid időre vándoroljanak ki
az erdőből. Sőt még a gyönyörűen nyíló virágokat is, hogy hajtsák le a fejüket, és a fák égre
meredő gyönyörű karjaikat is lógatni kellett.
Hosszú és gyötrelmes volt az út, a hintó kerekei folyton kitörtek. A királynak sokszor fenséges
lábain kellett métereket megtenni a térdig érő bűzlő olajos ragacsos szemétben. Emberekkel
nem találkozott, de szemét az volt bőven. A király határtalan örömének csak két dolog vetett
gátat. Az egyik bánata, hogy a fenséges királyné már nem tartott vele, és nagyratörő terveiben
is alig-alig támogatta már. A másik pedig az, hiába vadászott volna, de semhogy őzet, de még
egy valamirevaló állatot sem látott. Pedig, hogy ígérgette Limlom királynénak, hogy
visszatértekor milyen fenséges őzpecsenyét esznek majd.
Éppen visszaindult, amikor kifogyott a vízkészlet, és első gondolattól vezérelve a közeli patakhoz
sietett. Abban azonban annyi volt a szemét, hogy gyorsan meggondolta magát a szomjúságát
illetően. Örült is, meg bánkódott is. Nem értette, hogy mi történik szeretett országával.
Visszatértekor beszámolt a királynénak az utazásáról, a szeméthegyekről, és a bizonytalan
érzéseiről.
- Drága Limlomom egyre nő a szemét az országunkban, örülnünk kellene, dagadozni a
büszkeségtől, de mégsem vagyok boldog. Sohasem hittem volna, de hiányzik a madarak éneke,
a végtelen láthatár, a finom falatok az asztalunkról, a folyók tiszta vize...
- És ez a bűz sem hiányzott, meg a milliónyi egér, meg ez a néma csend, meg az unalom –
fejezte be Limlom.
A király csodálkozva nézett a feleségére. - Azt hittem, hogy csalódni fogsz bennem, hogy nem
tudom megvalósítani terveinket, és fiúnkra sem tudunk egy gazdag és hatalmas országot örökül
hagyni.
- Azért az országunk hatalmas – mosolyodott el, csak egy kicsit túlnőtt rajtunk a szemét.
- Mi lesz most? Hogyan tovább? – sóhajtozott a király.
A királyfi pont ekkor lépett a szobába.

- Virágoztassuk fel együtt az országot!
- Igen, de hogyan? – vakargatta a feje búbját a király.
- Takarítani azért nem fogok! – akadékoskodott a királynő.
- Talán a tündérek segítségével- mosolyodott el a királyfi.
- Persze- csapott a homlokához a király. - Valamikor tényleg mintha figyelmeztettek volna
bennünket a veszélyekre.
- Akkor futárt kell küldenünk Tündérországba! – jelentette ki a királyfi.
- Az én fiam! – büszkélkedett a király. – Igaza van. De honnan tud a tündérekről? -
morfondírozott magában, miután elsietett a királyfi.
Pollen királyfi visszavonult a szobájába, és ahelyett, hogy futárt küldött volna, jó erősen a
tündérre gondolt. Az azon nyomban megjelent, és már vitte is a királyfi gondolatait egyenesen
a tündérkirálynőnek. A tündéri követség villámgyorsan meg is érkezett. 3 nap és három éjszaka
folyt a tárgyalás. Törzúz király, és Limlom királyné szerette volna folytatni a szemetelést, csak
éppen a következményeket nem akarták. Nem nagyon tetszett nekik, hogy ezek együtt járnak.
- Mi lesz azzal a sok szép szeméttel?
- Meg a gondtalan szemeteléssel? - toldotta meg a királynő.
A királyfi és a tündérek azonban olyan lelkesen áradoztak az új szemét nélküli világról, hogy
sikerült meggyőzniük a királyi párt, hogy szüntessék meg a felelőtlen szemetelést. Sőt kezdjenek
hozzá a felhalmozott szemét szétválogatásához és hasznosításához.
Miután alaposan kidolgozták a terveket, maga a királyi család járt élen a munkában. Ennek
hamarosan híre ment, és szép lassan visszaszivárogtak az emberek az országba.
Kis idővel később, amikor a király újabb bejelentéshez készülődött, az emberek riadtan dugták
össze a fejüket.
- Kedves híveim, imádott királyném, egyetlen örökösöm, és szeretett birodalmam! - A légy
zümmögését is lehetett hallani. - Úgy döntöttem, hogy Szemétország kormányzását átadom
örökösömnek Pollen királyfinak, aki bizonyította rátermettségét a trónra.
Dübörgő taps tört fel. Közben a király odasúgta a fiának:
- Majd az első rendeletben országunk nevét is meg kell változtatnod! –