Az erdei tornaverseny
A két kis tündér pajkosan egymásra kacsintott, egy kicsit izgalmasabbá akarták tenni a versenyt. Ekkor váratlanul a semmiből egy pocsolya termett Gerzson lábai előtt, aki már nem tudott megállni, és zsupsz, belepottyant a pocsolyába. Fülig sáros lett. KisBobó nagyot kacagott rajta, és már érezte, hogy ezt a versenyt bizony ő nyeri meg. Boldog mosolyra húzódott a szája, amikor váratlanul egy óriási pókhálónak ütközött. Minél gyorsabban próbált kikecmeregni, annál jobban belegabalyodott. Gerzson ekkor ért oda. Nem is tudta hirtelen, hogy mit csináljon, fusson tovább győztesként a célba vagy segítsen kisbarátjának. Végül is megállt, teleszívta a tüdejét, majd akkorát fújt KisBobóra,- hogy megszabadítsa a pókhálótól,hogy KisBobó egészen a tüskebokorig repült. No, volt sírás meg jajgatás, hiszen egy erős tüske pont KisBobó fenekét célozta meg. Egyik nyöszörgött a másikról meg lassan potyogtak le a sárdarabok. Végignéztek egymáson és nagy nevetésben törtek ki, majd tovább folytatták a versenyt. Ugráltak, repültek, ki hogy tudott. Hirtelen újabb akadályok merültek fel. Óriási eső kezdődött. Gerzson átázott bundával egyre nehezebben ugrált, KisBobó meg nedves szárnnyal éppen csak hogy le nem esett. Nehezen vonszolták tovább magukat. Ekkor meg a napocska kezdett olyan erősen sütni, hogy alig bírtak haladni. Nehezen vonszolták magukat., Már nem a verseny volt a fontos, hanem , hogy végre beérjenek a célba. Majd hirtelen megváltozott az eddig olyan jól ismert táj. Ugye mondanom sem kell, hogy ez a sok furcsaság kinek a műve volt? Mindezt a két kis tündér idézte elő, hogy még izgalmasabbá tegyék a versenyt.
Csipiszkének még számos ötlete volt, de Mazsi csitítgatta.Csipiszke, hagyd már abba! Nem látod, hogy milyen fáradtak már?
– Nem, nem! – tiltakozott Csipiszke. – Még varázsolok szélvihart, meg gyorsan
úszó patakot, meg óriási hegysziklát, sötétséget, meg farkasokat…
– Csipiszke – szólt most már indulatosan Mazsi, -Most már elég legyen! Nem
látod mit műveltél? Nézz rájuk, milyen fáradtak már, és kétségbeesettek!